Feladatok - ismétlés 2

1.  Készítsetek programot, amely segítségével kialakíthatjuk pl az ülésrendet ez osztályban. Ha a vászonra klikkelünk, a klikkelés helyén megjelenik egy tanuló a nevével. A tanuló nevét egy bemeneti mezőbe adjuk meg. 

2.  Készítsetek programot, amelyben egérkattintással kirajzolhatunk egy repülő légballon, illetve egy hajót. A program elején kirajzolódik a tenger - egy kék sáv a vászon alsó részében. Ha erre a kék sávra kattintunk, akkor egy hajó rajzolódik ki, ha pedig fölé, akkor egy légballon.

3.  Készítsünk játékot, amelyben két dobókockával dobunk. A vászonra kiírjuk a dobások eredményét. Helyezzünk el egy nyomógombot a programban "Egyenlő" felirattal. A játékos feladata, hogy olyankor kattintson a nyomógombra, mikor a két kockával egyenlő értéket dobtunk. Ha helyesen kattintott, akkor kap 1 pontot, ha helytelenül, akkor veszít 1-et. Írassuk ki az aktuális pontszámot is.

4.  Készítsünk programot, amely egy elromlott szemafort fog szimulálni. A szemafornak négy állapota van, melyek bizonyos időközönként váltakoznak:
      -  világít a piros és a sárga lámpa
      - csak a zöld lámpa világít
      - világít mindhárom lámpa
      - csak a sárga világít
      - csak a piros világít.

5.  Készítsetek programot, amely egy bombát fog szimulálni. A vásznon megjelenik nagy betűkkel, mennyi másodperc múlva fog felrobbanni a bomba. Négy nyomógomb áll a rendelkezésre (Kék drót, Piros drót, Sárga drót, Zöld drót). Amikor rákattintunk az egyikre az azt jelenti, azt a drótot akarjuk elvágni. Ha a helyes drótot vágjuk el, az visszaszámlálás leáll, és megmenekültünk. Ha a helytelen drótot vágjuk el vagy lejár az idő, akkor a bomba felrobban. 
Hogy melyik drótot kell elvágni, a program sorsolja ki és megjegyzi.

© 2021 Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el